“Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk.2,14)

A betlehemi pásztorok megijedtek az angyalok jelenésekor. Rég nem volt ilyen tapasztalat, ilyen jelenség. Rég nem volt az, hogy a másik, elképzelhetetlen lelki világ kommunikált volna az emberrel. És a jelenés nem sújtotta le őket, hanem felemelte. A klasszikus himnuszok csak töredékét adják annak a lelki élménynek, ami bennük volt. “Gloria in excelsis Deo …”! Milyen jó, hogy a közösségünk előízét kapja ismét a megelőlegezett kegyelemnek. Hiszen mindjárt Karácsony van. Ezért öröm ez az ige. Az apostolok előszeretettel említik ezt a csodát. Üdvözítő kegyelem jelent meg a betlehemi gyermek Jézus által. Előszeretettel használják az angyalok "szókincsét": Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat. Az üdvözítő Isten jósággal, szeretettel fordul az emberhez. Nyilván, az apostolokat is nagyon érdekli, hogy miképpen viszonyulhat az embervilág ehhez a nagy csodához. Megjelent, láthatóvá lett, nyilvánvalóan tapasztalható az isteni kegyelem. Milyenek voltunk, és mivé lehetünk ennek ismeretében. Dobjuk félre a hitetlenséget, a világi kívánságokat. Mértékletesen és szentül éljünk a jelenvaló világban (Tit 2,12). Ha engedetlenek, esztelenek, tévelygők, irígykedők, gyűlölködők voltunk, akkor ez a karácsonyra mutató kegyelem változtasson meg bennünket. Mert Isten akarata az, hogy e kegyelem által mind megigazuljunk, és az örökélet örökösei legyünk. Egyedül Istené a dicsőség! Ámen.