„Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát, és hogy feltárjam mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében.” (Ef 3,8–9)

     Pál apostol szavai ezek. Előző életében Saulus volt, aki születési helye és származása szerint a lehető legjobb nevelést kapta, tanítója vitán felül a leghíresebb volt az egész országban. Ő maga jeles tanítványnak bizonyult, tehát a tudás és ismeret termékeny talajra hullott. Vele szemben Jézus tanítványai iskolázatlan, egyszerű emberek voltak. Tudásuk, ismeretük semmiben sem emelkedett ki kortársaik között. Pál mégis legkisebbnek mondja önmagát Krisztus szolgái között. Nem valami tettetett álszemérmesség hangján szólal meg, hanem annak tudatában, hogy neki csak pár pillanatra volt lehetősége találkozni Krisztussal, míg azok évekig nap, mint nap együtt lehettek vele. De ez a pár pillanat felülírt minden mást Pál életében. Ő már soha többé, egyetlen pillanatra sem akart Saulus lenni többé. Semmi sem vonzotta abból az életéből, sőt "kárnak és szemétnek" ítélt mindent, ami ahhoz tartozott. Mi hogy éljük meg Krisztussal való találkozásunk? Ugye feladattal lát el, dolgot ad mára? Ámen.