„Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.” (2Kor 13,11)

     Emlékeim szerint az óvodában kezdődött: én jó akartam lenni, de a többiek nem hagytak békén, ők rendetlenkedtek, nem fogadták az intést, így én is kénytelen voltam a békesség és jó rend keretei közül kilépni. Onnantól azután sokáig természetesnek, magamra nézve sokszor egyenesen kötelezőnek tartottam  a rendbontást, a lázadást, kötekedést. Sok fájdalmat, bántást, igazságtalanságot éltem meg adok-kapok alapon, míg lassan ráébredtem, hogy rosszal a rossz ellen lehetetlen küzdeni. A sötétség minden eszköze a sötétséget erősíti. Az öröm, a jó rend, a békesség, az egyetértés mind akkor áll helyre, amikor feltétel nélküli szeretettel tudunk felebarátunkhoz kapcsolódni. Amikor hetvenszer hétszer is megbocsátunk anélkül, hogy összeszorulna a gyomrunk, amikor a legvadabb támadásra is békességgel és türelemmel válaszolunk. Ha az a Pál tanít most bennünket, aki egykor "öldökléstől lihegve" üldözte Jézus tanítványait, talán nekünk is sikerülhet! Ámen.