„Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass türelemmel és tanítással.” (2Tim.4,2)

Vannak pillanatok, amikor nagyon könnyű beszélni. Az öröm alkalmai ezek, az eseménytelen hétköznapoké, amikor nagy általánosságban beszélünk. Sok a közhely, de mindenki jó néven veszi. Végül is működik a kommunikáció. Ettől pedig önigazultan jól is érezzük magunkat. Nem mondtunk semmit, és mégis rendben van. Csak az nincs rendben, hogy nem mondtunk igét, nem hivatkoztunk a Fennvalóra. Nem tettünk bizonyságot, hogy a jó napok Istentől vannak. Nem a politikai és a társadalmi körülmény adja a napokat, hanem Isten kegyelme. Ebben talán negatív a kép. A kritikát soha nem szerette senki, de úgy látom, hogy a felvilágosultnak becézett világban minden „megjegyzést” övön aluli ütésnek vélünk. Nem viseljük el még baráttól sem. A Timóteusoknak pedig tovább kell lépni. Isten nevében inteni, feddeni is kell. Nagy türelemmel és kitartással ugyanazt a megváltó evangéliumot kell hirdetni. Több hálaadás kell, több igei beszéd, több dicsőítés. Gyökössy Endre bácsi szavaival élve: Ne tégy bizonyságot a te hitedről, ha nem kérdeznek, de élj úgy, hogy kérdezzenek. Lesz alkalmad ma is elmondani, hogy Isten miben segített téged. Ámen.