„Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Péld 3,12)

 Van némi szubjektív megítélés bennünk, ha olyasmiről van szó, amit elítélünk, vagy ami tetszik nekünk. Előfordulhat, hogy olyanok kerülnek az ítélkezés „célkeresztjébe”, akik fontosak nekünk. Mit teszünk akkor? Érdemes elgondolkodni: te magad mit tennél ilyen esetben?

 Már csak azért is, mert szeretünk az objektivitásra hivatkozni. Mert az olyan stramm, olyan menő. Igazolhatjuk vele, hogy mi ugyan senki és semmi kedvéért nem leszünk részrehajlók. Aztán mégis akadnak ilyen esetek, nemde? Mégpedig olyan formában, ahogy az igében is olvasható.
 Ha „embert szeretnénk faragni” szeretteinkből – sokszor úgy gondoljuk – erősebb kiképzésnek kell alávetni. Szigorúbb feddést, fájdalmasabb fenyítéket érdemelnek. Mintha a szubjektív fenyítés lenne a szeretetünk bizonyítéka. Ne feledjük az Úr példát adott nekünk ebben is. Jézus Krisztus életét, az Atya az egyszülött Fiút adta váltságul sokakért. Érted és értem, érettünk is! Áldjuk ezért mi is!
  Ámen.