„Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene.” (Ám 4,13)
A prófécia üzenete mindennél fontosabb, de képtelenség lenne az üzenet költői szépségén átsiklani, amely a hétköznapok nyelvén is sokatmondó: az Úr, a Seregek Istene aktívan részt vállal a világ egészének eseményeiben és történéseiben. Az evangélium szerint „Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami létrejött.” (Jn 1,3). A teremtésben, alkotásban, a formákban, a mozgásban egyaránt fellelhető szépség. A lendület, az élet lüktetése is jelzi, tudtunkra adja, amit a hitvalló énekíró megfogalmazott: „Az Úr csodásan működik… - tevékenykedik - …szelek szárnyán suhan” (MRÉ 458).
Az, énekíró arról is vall, hogy az Úr „útja rejtve van” és kizárólag a „hívő előtt fejti meg önmagát”. A prófécia üzenete is jelzésértékű, az Úr aktívan bevon alkotásának, a teremtett világnak megőrzésébe, gondozásába. Örök tervébe, ügyébe beavat, mert szándékát kijelentette az embernek és "akinek van füle a hallásra hallja". Áldjuk ma is érte!
Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése