„Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” (⁠Péld 3,27)

     ... hiszen jó eséllyel valamivel már elkéstél, ha rászoruló van a közeledben! A felszínességnek, ami elképesztő mértékben eluralkodott rajtunk, pontosan körülírható, meghatározható következményei vannak. A valóságból a virtuális hálóra áthelyezett kapcsolataink azt a látszatot keltik, mintha valóban odafigyelnénk egymásra, miközben az érzelmek, élmények megélése helyett legfeljebb egy oldalpillantást vetünk embertársunkra. Egy kattintás, és már nem is kell odafigyelnünk, egy gomnyomás, és meg is szakadt a kellemetlen beszélgetés. Nincs szembenézés, nincs átélés, nincs feloldás! A tragédiák, katasztrófák, a rászorulók éppen csak egy-egy pillanatra jutnak át (ha átjutnak egyáltalán) az ingerküszöbünkön, miközben a valós lelki szomjúságunkat egy eleve száraz forrásból akarjuk oltani. Nekünk sokkal nagyobb szolgálatot tesz a rászoruló, mint amit mi tehetünk érte: egy darab kenyér árán a lelkünket menti meg! Ámen.