„Ne hagyj el engem, Uram, Istenem, ne légy távol tőlem!” (⁠Zsolt 38,22)

 

      Az idő és a távolság viszonylagos, ezt mindannyian tapasztaltuk már. Éppen úgy bele lehet feledkezni egy pillanatba, ahogy kétségbeesve számolni a gyorsan futó perceket, a hazafele út pedig mindig rövidebb! Mindenki másképpen éli meg a távolságot időben is, térben is. Megéléseink gyakran ellene mondanak a józan észnek, talán ezért félünk sokszor a szívünkre hallgatni. Nyilván a zsoltáros is tisztában van vele, hogy Isten soha nincs távol, és nem hagyja el gyermekeit. Attól ő még érezheti magát elhagyottnak, ahogy a gyermek is kétségbe tud esni, ha csak egy pillanatra is elengedi a szülő. Ne szégyelljük gyengeségünket, félelmeinket, kiáltsunk az Úrhoz bármikor, hiszen jól látja szükségünket, nem késik magához ölelni bennünket! Ámen.