"A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg!" (Zsolt. 19,13)

Górcső alatt az életünk. Rejtegetni való pedig nyilván mindenki életében lenne. Ezek azok a fejezetek, amelyekre kevésbé vagyunk büszkék, bár tagadhatatlanul hozzánk tartoznak. Minél inkább mélyebbre szeretné az ember ezeket ásni lelke szemétdombjának hátsó fertályában, annál inkább előbb utóbb kikandikál onnan és messziről hirdeti rólunk: íme életünk egyik nagy tévedése!  Persze ezt a rejtegetést Mennyei jó Atyánk ugyanúgy tudja, mint mi magunk. Mert előle elrejtenünk semmit nem lehet. Ő pedig ezt már nem csak titkos tévedésünkként értelmezi, hanem nevén nevezi: bűn! Az ami beférkőzik a Vele való kapcsolatunkba, hogy teljesen tönkre tegye azt.

A Zsoltár írója őszintén, mélységeket megjárva, egyszerűen fogalmaz imájában. Kérése pedig mégis az Istenéhez ragaszkodó ember egyetemes kérése: ...ne büntess meg! Megragadhat mindnyájunkat ez a találó egyszerűség és lelkünk mélyén bennünk is megfogalmazódik sokszor ez az ima:...ne büntess meg! A Kegyelem Isten pedig ezt az őszinte sóhajt biztos meghallja! Ámen.