"Közel van az Úr a megtört szívűekhez." (Zsolt. 34, 19a)

Napok óta cudar sötét felhők gomolyognak felettünk és persze nem egyszer, csak úgy spontán elered az eső. A felhők alacsonyan terpeszkednek felettünk, sőt némelyiknek "lába" távolabbról nézve leér a földre. Pedig tiszta időben az égre tekintve a felettünk húzódó nagy, kék, végtelen óceán elképzelhetetlenül nagy távolságokat rejt. De nekünk tudnunk kell azt, hogy mindezek csupán fizikai távolságok avagy közelségek, amelyek már emberi léptékkel (számításokkal) mérhetőek. De az a közelség, amelyről a Zsoltáros ír számunkra a mai reggelen, egy teljesen más terminológia. Mert ez a közelség lélekkel mérhető, megtört szívvel érzékelhető és a hitben fejezhető ki. Ezt a közelséget jó megtapasztalni, mert felemelő és vigasztaló. Talán egy lelki karnyújtásnál is közelebb van hozzánk, olyan akár egy szeretetteljes ölelés. "Mikor elhagytak, mikor lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." (Ady: Az Úr érkezése). Az Ő vigaszt nyújtó, ölelő közelségéről biztosít ma is az Úr bennünket. Ámen.