"Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el." (Ézs. 40, 30-31)

A mai vasárnapunk a Szentháromság egy, örök, igaz Istenünk ünnepe. Az Ő egysége és teljessége indít most arra bennünket, hogy emberi mivoltunk egyik kényes kérdését egy gondolat erejéig érintsük. Ám ne csak a tudomány és a köznapi klisék szemüvegével nézzünk, hanem éppen Isten Igéjének prizmáján keresztül tekintsünk az emberi kapacitásra illetve teljesítő-képességünkre. Erre vonatkozóan az elfogadott elv az, hogy a fiatal és egészséges test ill. lélek képes a legoptimálisabban teljesíteni. A gyermek még nem, az idősebb pedig már nem. Ami pedig ezt nem támasztja alá az pedig deviancia vagy csoda... Ez lenne a tudományos és hétköznapokban is elfogadott elv.

Azonban Istenünk Igéje szembe megy ezzel a sarkítással, mert arról beszél, hogy az emberi szívekben hordozott Isteni erő, azaz a Benne való hit és tökéletes bizalom a megfáradás, az ellankadás pillanatában is megújít és fáradhatatlanná tesz. Nos erre a teljesítőképességünkre viszont egész életünkön át tudunk támaszkodni. Ámen.