"Jézus így szólt Péterhez: De én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited." (Lk. 22,32)

Jézus ismeri Péter múltját, mégis ilyen bátorító módon szól hozzá. Ismeri a mi múltunkat is, mégis az ő drága szavának ajándékát nyújtja át nekünk naponként. Szólhatna másképpen is, korholhatna, elmarasztalhatna, sőt pálcát törhetne felette és felettünk, de nem ezt teszi. Sokkal inkább biztat, hogy a menny felé sietve, hitet próbáló világunkban közbenjár értünk, hogy ki ne fogyjon lámpásainkból az olaj.

Nem csak múltját, hanem jövendőjét is ismeri az Úr Péternek. Ő tudja igazán, hogy mire van szüksége a tanítványnak. A tagadás utáni, Jézussal való szembenézéskor ugyanis éppen a hite az, ami zokogásra indítja Pétert. Úgy hiszem, a mi esetünkben is tudja, hogy mi az, ami nélkülözhetetlen földi és mennyei távlatban. Mi mit látunk nélkülözhetetlennek? Ha belegondolunk, szégyenkeznünk kell. Mennyi elhanyagolható dolgot van merszünk néha kérni tőle. Kérjük inkább a Szentlélek ajándékát ma és naponként, hogy legyen, Aki emlékeztessen életünk során arra: Jézus már könyörgött értünk is, hogy el ne fogyatkozzék a hitünk. Ámen.