2021. március 13., szombat

"Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, akkor élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni." (Jak.4,15)

Mosolygok magamban, mert a héten kétszer is beszéltem erről az igéről. Akkor nem gondoltam, hogy harmadszor is fogok. Valószínű, hogy az Úr akarata szerint ez egy nagyon fontos üzenet. Elmélkedésemben kifejtettem egyfelől, hogy a hívő embernek terveznie kell. Nem szabad megragadni a mindennapokban, a kilátástalanságban, mert neki van egy tágabb horizont: az örökkévalóság. Szabad, és kell tervezni a holnapot. Aki nem tervez, annak vagy hite nincs, vagy reménysége nincs.

Ember tervez, Isten végez - mondja a bölcsesség. Valóban így van Isten nélkül semmi sem lehetséges. (127. zsoltár) A régiek minden feljegyzésben, regényben, levelezésben használták ezt a latin formulát  D.V. Deo Volente. Ha Isten is úgy akarja. Mindent szabad, de soha ne hagyjuk ki Istent a mi számításainkból. Utólag hiába panaszkodunk. Valami tévedés esett a számításba. Volt egy ember, aki nagyon meggazdagodott, és büszkeségében azt merte mondani a többieknek, hogy elkésett Isten, hogy belőle szegény embert csináljon. Nem részletezem, de Isten nem késett el. Őmaga meghalt, vállalkozása teljesen tönkrement. Nem lehet Isten nélkül tervezni. Ha Isten is úgy akarja - ez legyen az üzenet! Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése