„Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az Úr –, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására. Bolyonganak, és keresik az Úr igéjét, de nem találják.” (Ám 8,11.12b)

Ismerjük a mondást, hogy valamit vagy valakit, akkor értékelünk igazán, ha már nincs. Sajnos igaz ez az egészségünkre, az erőnkre, a békességünkre, emberi kapcsolatainkra és még annyi mindenre. Úgy megszokjuk, hogy mindezek részei az életünknek, mintha mindez járna nekünk és éppen ezért nem vigyázunk eléggé rájuk. Így vannak sokan az Úr igéjével is. Így gondolkodnak: ott a templom, ahol szól az Úr igéje, útmutatása, majd ha szükségem lesz rá megyek meghallgatom, tudom, hogy ha szomorú leszek, majd megyek és az Úr megvigasztal, majd ha érzem, hogy elfáradtam, eltévedtem, elkeseredtem, elvesztem az élet útvesztőiben, akkor keresem az Úr igéjét. Nyilván Ámós jövendölését nem lehet egy az egyben alkalmazni az újszövetség korában, amelyre nézve Krisztus azt ígérte, hogy minden nap velünk lesz a világ végezetéig és azt, hogy aki keres az talál, de éreznünk kell annak súlyát, hogy Isten azt és akkor von meg tőlünk, amit akar és amikor akarja. Ezért hallgassuk ma is az Úr szavát, amelyet megoszt velünk és adjunk hálát, hogy a mienk lehet az életünket megtartó mennyei üzenet! Ámen.