„Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.” (Mk.14,26) 

Sok gondolatot ébreszt bennem ez az ige. Emberek Jézussal együtt követték a hagyományt, és igyekeztek mindent betartani a szokásaikból. Jézus sokszor hangsúlyozta azonban, hogy hiányzik a törvény lelke. A régi törvény és az akkor aktuális hagyomány tisztelői voltak mégis. Elvégezték feladataikat, ünnepeltek, végül is Isten szabadítására emlékeztek. Isten ott volt a nagy szabadítás alkalmával. Soha nem felejtették el tetteit. Miért ne lenne most is ott, amikor a kis imacsoport összegyűlt. Ott volt és itt van. Nekik az a dolguk, hogy imádkozzanak. Elvégzik a megfelelő tennivalókat. Jézusnak a szokatlan hagyomány-értelmezése a fontos. Ezentúl Ő lesz a bárány, az ő áldozata lesz a szabadulás kulcsa. De meg kell adni a módját, követve a szokásokat, elénekelték a zsoltárokat – ilyenkor a 118. zsoltárt – utána pedig rábíztak mindent az élő Istenre. Ő üdvösséget szerzett. Ünnepeljük a szabadító Istent, énekeljünk zsoltárt, aztán hittel bízzuk rá üdvösségünk ügyét. Ámen.