„Jövevény vagyok a földön, ne rejtsd el előlem parancsolataidat!” (Zsolt 119,19)

Alapvetően ismerjük magunkat. Tudjuk kik vagyunk, mire vagyunk képesek, mik az erősségeink és általában tisztában vagyunk hiányosságainkkal is. Mindezeket ismerve igyekszünk boldogulni, előrehaladni, tevékenyen élni. A zsoltáros is önismeretről beszél. Azt mondja magáról, hogy ő ezen a földön jövevény és Isten útmutatásaira van szüksége, hogy itt a földi létben eligazodjon. Nem ide tartozik. Máshol van az igazi otthona. Egy ószövetségi tudás, ami azt igazolja, hogy az ember mindig képes volt arra, hogy valódi helyét Isten országában lássa. Ez a hit az első segítség a földi élet minden gondjában, bajában, mert tudom, hogy előbb utóbb itt hagyom és hazamegyek. A második szükséglet, amit a zsoltáros felismer, hogy e földi világban az Úr parancsolatai nélkül nem tud eligazodni. Ahhoz, hogy hazajusson, kiállva minden buktató próbát, elengedhetetlen az Isten útmutatása, tanácsa, rendelése. Ma reggel is elindulunk és használva képességeinket igyekszünk tevékenyen élni, de használjuk hitünket és az Úr parancsolatait is, hogy ne csak boldoguljunk, hanem boldogok is legyünk. Ámen.