Pál írja: „Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.” (2Kor 4,16)

Külső és belső, látható és láthatatlan, romlandó és megújuló részeinkről beszél az ige. Testi-lelki emberek vagyunk és mindkettő fontos. Nem szabad kijátszani egyiket a másikkal szemben. Sokkal inkább megértenünk kell, hogy miképpen működünk és éppen ezért teljes emberségünkben, testi-lelki mivoltunkban kell magunkra ügyelnünk. A testünk porból lett, a földiekhez tartozik. Fontos a testünk, hiszen a Lélek temploma (1Kor 3,16), maga Jézus is fontosnak tartotta a testet, hiszen sok beteget meggyógyított, ugyanakkor a személyiségünk része. De sajnos romlandó. Egy idő után érezzük, hogy bármit is tennénk ellene, kopik, öregszik. Meg kell ezzel barátkoznunk és meg kell tanulni ezzel együtt élni. A lélek Isten ajándéka így a mennyei világhoz kapcsolódik. Isten lehelte az emberbe az élet leheletét, így lett az ember élő lélekké. (1Móz 2,7) A lélek képes a megújulásra kortól függetlenül. Napról napra. Kérjük Istent, hogy újítsa meg lelkünket, hogy lássuk az élet szépségeit, lehetőségeit és örvendeztessük meg egymást lelki erőnk által. Ámen.