„Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.” (Mt 28,5–6a)

  A tragikus események híre mindig felkavar. Egy közúti baleset áldozataira - még ha teljességgel ismeretlenek is - együttérzéssel gondolunk és imádságban hordozzuk felépülésüket. Érezzük, hogy mindez bizony velünk is megtörténhet. Félelemmel tölt el, Pál apostol megállapítása: „Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban? Naponként halál révén állok.” (1Kor 15,30-31a). Vajon mi is a halál révén állunk? A tragédiák arra engednek következtetni, hogy igen. Joggal félünk, mert nem tudjuk mi vár ránk? 

  A húsvéti sírhoz siető asszonyokra a Nagypéntek tragikus eseményének árnya vetült. Azonban sem a tragédia, sem a félelem nem menti fel a „kötelesség” alól. Keresni kell Jézust. Keresni akkor is, ha meghalt, mert megfeszíttetett. Különösen Őt, a megfeszítettet érdemes keresni. Hinni, hogy Krisztus feltámadásából gyarló félelmeink ellenére is élet sarjad ott, ahol látszólag a halál regnál. Evangélium ez, örömhír, angyali üdvözlet, amely nekünk szól: „Ti ne féljetek!” - ”mert én élek, és ti is élni fogtok” (Jn14,19). Keressük és áldjuk ma is az élő Urat! Ámen.