„Nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk!” (2Krón 20,12b–c)

     Úgy mondják, hogy az egyik legnehezebb dolog beismerni a tudatlanságunkat, tehetetlenségünket. Ki tudja, mennyi hiábavaló próbálkozás, kudarc, elapadó remény kell egy-egy embernek, amíg elismeri vereségét! Ha csak nem olyan valaki előtt kell ezt megtenni, akit magánál jóval, mérhetetlenül nagyobbnak ismer! Egy kisgyermek magától értetődően engedi át az irányítást szüleinek, mert biztonságban tudja magát. Ugyanilyen természetességgel állhatunk meg Isten előtt, szégyen nélkül megvallva, hogy nem tudjuk, mit tegyünk! Nem várja el Mennyei Atyánk, hogy mindig mindent megoldjunk, véghez vigyünk! Sőt arra biztat, hogy mielőtt bármibe belefognánk, hívjuk őt segítségül, bízzuk rá magunkat, éljük meg a teljes biztonságot oltalmában! Így vágjunk neki az előttünk álló hétnek, csak őrá tekintsünk! Ámen.